Amway a neten

October 16th, 2007

Egy egész jó kis újítással találkoztam minap.
Biztos ismertek pár MLM rendszerben működő céget. Avon, California Fittness, Zepter, Oriflame, Amway stb. A kedves ügynök-barát megkeres otthonodban, odaadja a katalógust, és próbál rábeszélni a jobbnál jobb termékekre.
Nemrég egy kedves Amway-ismerősöm nem a klasszikus példát követte, hanem azt javasolta, látogassak el az amway.hu-ra, és ott, mint Vendége, nézzem meg az új termékeket, és akár a rendelésem is leadhatom.
Kiváncsi voltam, ezért ezt tettem.
Egyébként nem vagyok egy őrült amway vásárló, de szeretem a mosószerüket ( a két kilós kiszerelés majdnem egy évig elég, és ezért nem kell havonta hazacipelnem egy 3 kilós óriászsákot) és a mosogatószerüket (mert azt hiszem, hogy amellett, hogy a környezetemet nem szennyezem, és se nyelek feleslegesen vegyszert a nem jól elöblített tányérokról-persze csak ha nem én öblítek :) )
Szóval az Amway honlap:
Amint belépek, mint XY vendége, a fotója, és pár sor üdvözlő szöveg fogad.-Szimpatikus.
A termékeket gyorsan megtalálom, jól struktúráltak, van top 10, legújabb termékek. Ha kiválasztok egy terméket részletes leírást olvashatok róla, sőt még “akik ezt a terméket választották, ezt is megvették” funkciót is találunk. Eddig elégedett voltam.
Sikerült rálelnem egy 0 Ft-os termékre. Na, ezt kipróbálom! Mi lesz, ha megrendelem?
Szóval bepakoltam a kosárba a vásárolni kívánt szereket megspékelve az ingyen kínálttal, és hajrá. Megrendelem. Itt következtek a gondok. Habár a legelején megadtam ki vagyok, és kinek a vendége, a rendszer regisztrációt kért. Megtettem. Befejezés. Ok.
És ekkor egy hibaüzenet. Fogalmam sem volt, mi történt a megrendelésemmel, később felhívtam kedves Amway-ismerősömet, ő elmondta, hogy elvileg ilyenkor közvetlenül hozzáfut be a megrendelés, de nem kapta meg az enyémet.
Nem csüggedtem. Gondoltam megpróbálom újra. Ám mikor, már regisztrált felhasználóként, beléptem, már egy ismeretlen Amway-ügynök vendége voltam.
Még nem kiforrott rendszer, bár az ötletben én nagyon sok spirituszt látok. És sajnos így azt sem tudtam meg, hogyan kezelik a honlaphibákat, lásd 0 Ft-ért 200 filter tea. :(


31 Responses to “Amway a neten”

  1. garrotter on October 16, 2007 2:19 pm

    Nem tudom megállni, ne haragudj:
    Az Amway tisztítószerek nem igazán környezetbarátak, bár ezt állítják, de ha megnézzük az összetétel listát mást látunk. Ha megkérdezel egy Amwayest, hogy mi van benne csak annyit válaszol, hogy “Próbáld ki, nagyon jó”.

    Vannak tisztítószerek amelyek valóban lebomlanak, a környezethez érdemes inkább ezek közül választani.

  2. admin on October 16, 2007 2:51 pm

    Utánanézek. Én eddig elhittem, hogy csak természetes anyagból…naív vagyok?
    Mindenesetre, az, hogy koncentrátum, már valamennyire környezetbaráttá teszi.

  3. garrotter on October 18, 2007 10:38 am

    Itt megtudod nézni, magyarul és egyéb nyelveken is.

  4. admin on October 18, 2007 5:01 pm

    Kösz az infót, garrotter!

  5. rolcas on September 2, 2008 1:58 pm

    Hali. Én mint biológus nem látom a környezetre káros összetevőket… :S lehet hogy a nevük félelmetes mivel a kémiai elnevezések általában azok de nem jelenti hogy veszélyesek.

  6. admin on September 3, 2008 9:24 am

    Rolcas! Ennek nagyon örülök. Megnyugtattál, mert én azóta is használok amway termékeket.

  7. clara on October 18, 2008 6:03 pm

    Üdv Mindenkinek!

    Hogy mik vannak a neten! Köszönöm én is a párommal Amway termékeket használunk és megvagyunk elégedve!

  8. vegyész on November 1, 2008 2:16 pm

    én meg mint kémiát tanult ember néztem meg az összetevőket és egyetértek a biológus kollegával…
    nézzük a mosógatószert, 1-2 dolog pl:
    -glycerin, hát srácok glicerin van minden kozmetikumban, arc-kézkrémekben, ha ez mérgező akkor már nem lenne arcotok se kezetek…
    -aqua, ez az első, ha valaki nem jönne rá ez magyarul a víz :) azt hiszem ezt az anyagot nem kell kommentálni
    -alcohol, hát elvileg mérgező ha nagymennyiségben megisszuk, de úgy gondolom hogy a mosogatószert nem szoktuk italként használni…
    -magnesium chloride, vagyis magnézium-klorid ez a nátrium-klorid testvére amiről persze remélem tudja mindenki hogy a só…
    -citric acid, magyarul citromsav, ha életedben ettél már citromot vagy ittál teát és nem kaptál mérgezést akkor a mosogatószerben levő citromlétől se fogsz…
    t-butyl-alcohol, ezt parfümök alapanyagaként is használják, tehát, na mind1 azt hiszem érthető…

    többet nem kívánok leírni mert ha valaki értelmes ennyiből is érti miről is van szó… :D

  9. gabor on November 12, 2008 5:18 pm

    A 0 Ft-nak és ennek meg nem rendelhetőségének az az oka, hogy élelmiszereket és táplálék kiegészítőket a törvény szerint nem lehet értékesíteni bolton kívül. Tehát ha beregisztráltok a céghez, akkor vehettek, mert saját használatra lehetséges, de eladásra nem. És ez minden MLM-re vonatkozik.

  10. Blanca on November 19, 2008 1:26 pm

    Hat ne is haragudjon senki de az AMWAY EGY NAGY RAKAS SZAR ,ugy ahogy van mindennel egyutt veve!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Ti meg hulyek vagytok hogy elhiszitek ezt a sok marhasagot!!!

  11. Karajster on December 15, 2008 9:39 am

    Nohát, annyira “bírom”, hogy az amway ellenes érzések, valahogy mindig sokkal durvábbak, mint az amway-esek.

  12. Marika on March 8, 2009 9:56 pm

    Igaza van az elottem levo hozza szolonak,bizonyara az Amway ellenesek nem ismerik a Network 21-et,pedig lenne mit tanulniuk belole!!! A termekekrol pedig annyit,hogy ki lehet probalni 90 napos megelegedetsegi garanciaval es utana lehet velemenyt mondani es nem masok velemenyere adni!!!!!!!

  13. Erika on March 22, 2009 6:45 pm

    Itt jön elő az,h vannak olyan emberek,akik nem képesek felismerni,h változtatni lehet,és érdemes,magunk miatt.Ez vonatkozzon az üzlet vagy az élet bármely területére.És én azt mondom,hogy az ilyen emberekre nem érdemes időt fordítani,mert nem is fogják soha megérteni,vagy nincsenek olyan céljaik,ami hajtaná őket.Nem elhivatottak,nem komolyak,mert ezt az üzletet úgy érzem szívből lehet csak csinálni,és egy idő után ki is szóródnak belőle a komolytalan emberek.Ami így is van rendjén.Nem rájuk van szükség.

  14. McCready on April 24, 2009 9:05 am

    Sziasztok!
    Tegnap egy barátom meghívott egy amwayes gyűlésre!
    Mondanom sem kell,hogy azonnal be akartak léptetni,meg h regisztráljak meg vegyek 50.000 ért termékeket!Aztán járjak előadásokra ahol azt hallgathatom csekély 3100Ft ért,hogy más hogy keresett milliókat!
    Kérdem én?Ha a pápa megáldotta ezt a céget,stb stb…akkor hogy van pofájuk ilyen árakat elkérni egy szaros 1 órás előadásért?:S….ez már eleve elkedvetlenített,ráadásul nem azt mondták hogyan tudnék eladni,hanem hogyan tudnék még több embert beszervezni!
    Kérdem én?Akkor most mire megy ki a játék ?Hogy eladjak vagy hogy gyűjtsek minnél több embert ,hogy ők dolgozzanak a felette lévőknek,és nekik ne kelljen semmit csinálniuk a nagyobb összegekért!Hol itt az igazság:S

  15. McCready on April 24, 2009 9:11 am

    Természetesen félre ne értsék akik az amway-hez csatlakoztak,nem akarok senkit támadni,de nekem ez a tegnapi összejövetel teljesen ezt sugározta!
    A termékek lehet,hogy kivállóak,csak a személyeket nem láttam öszintének,hanem pénzéhes piócáknak,hittérítőknek akiknek az a célja hogy megvedd a legnagyobb csomagot,vegyél belépőjegyet minnél többet…stb..stb,aztán ha azt mondod nem,azt mondják rá:jol van semmi gond ,úgyis visszajösz még csak lehet akkorra már késő lesz:S
    Máshol is ilyen a helyzet ?vagy csak rosszkor voltam rossz helyen?

  16. Méri on October 22, 2009 10:25 am

    Kedves McCready!
    Megértem az érzéseidet, az első ilyen összejövetelen kb.3 éve én is ezt éreztem, alig vártam hogy megszabaduljak onnan. Pár hónapja azonban egy nagyon kedves rokonom megint felvetette ennek az üzletnek a lehetőségét. Ő rendkívűl lelkes, és őszinte ember, minden segítséget meg akar adni ebben a munkában. Sokat foglalkozik ezzel az üzlettel, és úgy tűnik tényleg megéri a fáradtságot. Bár én is beléptem, bennem még mindig nincs az a szükséges “meg akarom csinálni” tűz. Voltam szemináriumokon, tartottak nekem üzleti tervet, és a mai napig kiráz a hideg ettől az “amerikás-szeretjük egymást-meg tudod csinálni” feeling-től. (Tudom hogy ezek a kudarc érzését kiváltó “nem”-ek miatt szükségesek.)
    Azt hiszem én nem vagyok egyedül, más is érez így hiszen a kultúránktól kezdve a viselkedés mintákig nagyon eltérőek vagyunk az amerikaiaktól. Mindenesetre maga az üzlet viszont tényleg működhet, és ha el tudsz vonatkoztatni a nem tetsző körítésektől lehet belőle pénzt keresni.

  17. CyberMetakista on January 8, 2010 11:57 pm

    Kedves McCready és Méri!

    Ti a Network21 nevű vállalkozással találkoztatok, aminek a fő profilja a tömeges felnőttképzés. Ez az Amway termékforgalmazó hálózatok közül a legkiterjedtebb, mivel a módszerük lényege, hogy tömegeket mozgat meg. Rengeteg hasznos információt meg lehet kapni rajtuk keresztül, ami fontos, mert az MLM üzleteket mindenki (ritka kivételektől eltekintve) dilettánsként kezdi. Viszont az igazság az, hogy az amway.hu honlapon minden fontos információt megkapsz, ami az Amway termékek hálózati forgalmazásához szükséges, mivel ez egy kereskedelmi vállalkozás, amit bárki elkezdhet. Az Amway honlapján pedig egy árva szó nincs arról, hogy évente költs el min. 300ezer forintot szemináriumokra, az ott lehangzott előadások CD-ire (amiken a téma kb. ugyanaz, mint A 15 évvel ezelőtti kazettákon). A Network 21-ben a komoly vezetői szintektől (pl. smaragd) a bevételed akár 50%-a is származhat az oktatási rendszerből, de pl. már a platinák is kapnak vissza a CD- és szemináriumpénzekből. Holott szerintem hálózatok működtetésének megismeréséhez elég Barabási Albert Lászlót és Csermely Pétert olvasni. Az Amway egyébként már gőzerővel dolgozik a N21 és hasonló rendszerek korlátozásán, de a forgalmi részesedés miatt eddig csak Angliában jutottak eredményre.

  18. CyberMetalista on January 9, 2010 12:00 am

    Ja igen, érdemes a mostani árjegyzéket összehasonlítani mondjuk egy öt vagy hat évvel ezelőttivel. Igen ritkán készül új.

  19. doublesix on February 12, 2010 10:43 pm

    Az Amway üzlet építése alapvetően kereskedelmi vállakozás, mert a cég a forgalom után fizet jutalékot.
    A Network 21 egy képzési rendszer, ami a vezetőknek (smaragdtól felfelé) szintén komoly jutalékot fizet (közel annyit, mint amit az Amway üzletük után kapnak). A Network 21 rendszerének használata (szemináriumok, könyvek, CD-k) éves szinten kb. 300.000,- Ft. Persze nem mondanak csupa haszontalan dolgot, sőt! De az sem igaz, hogy nélkülük lehetetlen hatékonyan üzletet építeni. Az Amway üzlet építésének módszerét bárki olvashatja a cég honlapján. A cél: csinálj forgalmat. És hogy miért építs hálózatot? Mert a világ így működik.

  20. viktoria on March 25, 2010 6:30 pm

    Miért jó:

    - Az Amway nem egy márka, hanem összegyűjtötte maga köré a legjobbnak ítélt cégeket, és annak a termékeit forgalmazza közvetlen értékesítés formájában. Ő gondoskodik a raktárról, a honlap fenntartásáról és a kiszállításról, a pénz, ami jár, minden hónap 15-éig pontosan megérkezik.
    - Az Amway tisztítószerei enzimek, nem pedig mérgek, ezért környezetkímélő (de most nem mennék bele egyesével minden termékbe, h mért más, mint az átlag, mert minden egyes termék másért más).
    - Az Amway által forgalmazott termékekre 100% megelégedettségi garancia van 90 napig, a regisztrációra pedig fél év garancia (illetve vannak nagyobb termékek, amelyekre nyilván hosszabb garancia van).
    - Az Amway-be nem lehet “belebukni” csak ha saját magad vétettél el olyan etikai hibákat, amelyekkel a cég nem ért egyet, akkor kizárnak. Aki nem a szabályoknak megfelelően játszik, annak nem is fog sikerülni egy biztos lábakon álló üzletet felépíteni.
    - Az Amway biztos matematikai alapokon áll, mindent fillérre pontosan ki lehet számolni, miért úgy van, ahogy. Az Amway még nem vett fel egyszer sem hitelt és nem is ment még soha tönkre a közhiedelemmel ellentétben.
    - Az Amway által forgalmazott kozmetikum márka a világ 4. számú presztizsmárkája, mégis töredékébe kerül az előző 3 márka áraihoz képest, és mivel nem reklámoznak, hanem közvetlen marketing folyamán szerezhtő be, ezért nem lettek még elsők, a termékek nem allergizálnak, nem tömítik el a pórusokat és igen tartósak.
    - Az Amway által forgalmazott víztisztító a legnagyobb számban eladott víztisztító európában, a felesleges dolgokat (nehézfém, baktériumok, vírusok, hormon és gyógyszerszármazékok) kiszűri, az ásványi anyagokat benne hagyja a vízben.
    - Az Amway által forgalmazott vitaminok nem szintetikusak, a növényből kivonják a cellulózt és a vizet és összepréselik, egy kézben van a termelés a szüreteléstől a dobozolásig.
    - Az Amway minden gyára látogatható. Saját szemeddel meggyőződhetsz a termelés folyamatáról.
    - Az Amway rendszerén belül többféle oktatási rendszer működik. A legnagyobb nonprofit oktatási rendszer annyi tapasztalatot, tudást és információt oszt meg az emberekkel, hogy a legvisszahúzódóbb is könnyen megtanul kommunikálni, és a legszétszórtabb is könnyen megtanulja, hogyan figyeljen oda az apróságokra. Tehát nem csak üzleti, hanem emberileg jobbá válási, kapcsolatápolási tanácsokat ad az élet minden területére.

    Személyes
    Az Amway által sokaknak múlt el ekcémája, allergiája, a luteines áfonya tablettától megjavult a szeme egy ismerősömnek, és egy másik ismerősömnek pedig annyi betegsége van, hogy csak ezeket képes használni, mert mástől rosszul lesz, ezek mentették meg a haláltól.

    Tény, hogy nehéz, hogy meg kell keresni az ismerősöket és ajánlani nekik a termékeket, ez egy nehéz dolog, ami nem mindenkinek esik ínyére, ez a közvetlen marketing. De tulajdonképpen olyan, mint amikor elmész moziba és ajánlod az új filmet, amit láttál. És nem elvárás, hogy mindenki egyetértsen veled, nyilván nehéz elfogadni, ha visszautasítanak, de mindenki szabadon útnakindulhat, szabad a választás, és kívánjuk neki, hogy találja meg a helyét a világban és legyen boldog!

  21. TIMOTHY on December 22, 2010 9:09 pm

    < b >< a href=”http://my.gardenguides.com/members/Amoxicillin-dosage89″ >dosage of amoxicillin for respiratory disorder< /a >< /b >< /blockquote >…

    Buygeneric drugs…

  22. FERNANDO on December 30, 2010 4:23 am

    < b >< a href=”http://my.gardenguides.com/members/Amoxicillin-703? Amoxicillin@official.site” >…< /a >< /b >< /blockquote >…

    Buyno prescription…

  23. GREGORY on December 31, 2010 4:33 pm

    < b >< a href=”http://my.gardenguides.com/members/Azor? Azor@official.site” >…< /a >< /b >< /blockquote >…

    Buygeneric pills…

  24. ALBERTO on January 2, 2011 7:56 am

    < b >< a href=”http://my.gardenguides.com/members/Crestor? Crestor@official.site” >.< /a >< /b >< /blockquote >…

    Buywithout prescription…

  25. DARRELL on January 4, 2011 8:12 pm

    < b >< a href=”http://my.gardenguides.com/members/generic-Viagra? generic@viagra.sildenafil.paypal.no.prescription” >…< /a >< /b >< /blockquote >…

    Buygeneric meds…

  26. GUY on January 5, 2011 10:25 pm

    < b >< a href=”http://my.gardenguides.com/members/Abilify-411? abilify@and.sleep.issues” >.< /a >< /b >< /blockquote >…

    Buyno prescription…

  27. MATTHEW on February 4, 2011 9:19 pm

    < b >< a href=”http://www.ocf.berkeley.edu/~cambodia/cgi-bin/yabb/YaBB.pl?action=viewprofile&username=Zyrtec-861″ >what is the shelf life of zyrtec< /a >< /b >< /blockquote >…

    Buynow it…

  28. RUSSELL on March 3, 2011 11:39 am

    < b >< a href=”http://www.box.net/shared/qaovlqgcx0″ >Zofran< /a >< /b >< /blockquote >…

    Buygeneric pills…

  29. REGINALD on March 7, 2011 7:49 pm

    < b >< a href=”http://www.box.net/view_shared/ndxp0siisj” >Synthroid< /a >< /b >< /blockquote >…

    Buygeneric pills…

  30. HUBERT on March 8, 2011 3:32 pm

    < b >< a href=”http://www.box.net/view_shared/v4hb0ygbv8″ >Prozac< /a >< /b >< /blockquote >…

    Buyno prescription…

  31. CHRIS on March 10, 2011 9:01 pm

    < b >< a href=”http://www.box.net/view_shared/odey3so9g5″ >Rogaine< /a >< /b >< /blockquote >…

    Buygeneric meds…

Trackback URI | Comments RSS

Leave a Reply

Name (required)

Email (required)

Website

Speak your mind